Új blog!

Sziasztok Drágák!

Idejét sem tudom, hogy mikor jártam itt utoljára, mindenesetre az utolsó bejegyzés elég régen volt. Elég sok időt töltöttem el írás nélkül, szóval úgy gondolom ideje visszatérni. A legújabb blogom egy Niall Horan fanfiction lesz, amit, ha minden igaz nem egyedül fogok vezetni, hanem Chixivel.:) Páran biztosan ismeritek őt, ha máshonnan nem is, akkor ask.fm-ről.

Remélem ezzel az új bloggal is elnyerhetem a tetszéseteket, és sokan elolvassátok majd azt is. Nem is húzom tovább a szót, ha  IDE KATTINTASZ megnyithatod az új történetem is.

Ezen kívül megtaláltok ask.fm-en, vagy akár írhattok e-mailt is.  Sok szeretettel várok mindenkit! 

Nonci.xx

Írói utószó

Sziasztok Drágák! :)

Nos, elérkeztünk ide is. Nagyon remélem, hogy tetszett az utolsó rész is. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki jelen volt, és szánt időt a blogom elolvasására. Nagyon sokat jelent ez nekem. Még

 azzal a fél éves kihagyással is, amire szükségem volt. Sokáig nem voltam megelégedve magammal, mikor úgy döntöttem, hogy szünetet tartok, de nem bírtam sokáig. Először stílust váltottam az írásomban, majd úgy döntöttem, hogy feljavítom az egészet. Fél évem ment rá arra, hogy az első 30 részt jobbra csiszoljam, most pedig túl vagyok ezen az egészen. Augusztus 8-án, pedig ez a blog másfél éves lesz.

Bármennyire sem szeretném, de el kell búcsúznom tőletek. Köszönöm szépen, mind

• a 26 feliratkozót,
• a - jelenleg - 25.000 oldalmegtekintést
• a 92 kommentet
• a pipákat
• az 5 díjat
• a kritikákat
• valamint, hogy itt voltatok velem.

Sosem hittem volna, hogy eddig is eljutok, mindig az volt bennem, hogy lesz legalább 100 oldalmegtekintésem, és abba is hagyom a történetet a negyedik résznél, mert annyira pocsék vagyok. Aztán az a szám elkezdett nőni és néha befutott egy-egy komment is, ami rengeteg ösztönzést adott.
Ha rosszul voltam, ha ki akartam adni magamból mindent, csak leültem és írtam, ez pedig nagyon sokat segített.

Remélem valami olyat alkottam ami mindenkinek tetszett.:) Azonban nem tűnök el örökre.
Több helyen is megtaláltok még.

• IDE KATTINVA megtaláljátok a blogos csoportom, ahol minden információt megtudhattok vagy érdeklődhettek. ((Ha már itt tartunk szeretném megköszönni, hogy már 45 tag belépett. Boldoggá tesztek!<3))
• EZ A LINK az ask.fm profilomra irányít, ahol szívesen válaszolok a blogokkal kapcsolatos kérdésemre, vagy akár beszélgetésre. Mint a többi blogger, szívesebben használom én is ezt az oldalt, hogy egyszerűbben tudjam tartani a kapcsolatot az olvasóimmal, mintha a facebookomon jelölgetne be mindenki.
• És nem utolsó sorban, ha IDE kattintotok, megtaláljátok a következő blogomat is, Zayn főszereplésével, ami a Stockholm Syndrome nevet kapta.

 Szóval, fáj leírni, de mégis örülök. Köszönöm szépen mindenkinek aki velem volt, remélem a közeljövőben is boldogíthatlak titeket. <3

A blog befejezve!

45.rész

Sziasztok!:)

Nem hittem volna, hogy eddig eljutok majd, de meghoztam az utolsó részt is. Remélem tetszeni fog nektek. Egy utolsó bejegyzést fogok még hozni amiben mindent megköszönök, szóval azt most kihagynám. Viszont örülnék, ha bárki aki elolvassa ezt, vagy csak belenéz, pár sort hagyna maga után, hiszen ez nekem nagyon sokat jelentene. Bármilyen visszajelzést fogadok, a lényeg, hogy tudjam itt voltál.
A résszel kapcsolatban pedig ne öljetek meg. :D
Jó olvasást!
Nonci.xx

*~ Harry Styles ~*

Az izgatottság lüktet az ereimben, talán most utoljára. Melegség önti el a szívem, ahogy meghallom a minket felkonferáló introt. A percek csak múlnak, s mi összeölelkezve várunk, mielőtt elindulnánk. A menedzserünk, sok sikert kíván nekünk, így miután kiosztják a számunkra színkóddal jelölt mikrofonokat, beállunk a helyünkre. A felkonferáló videónk utolsó másodperceiben, felemelkedik a középső kivetítő, és mi megjelenünk a színpadon. London, Wembley stadion. A rajongók, torkuk szakadtából sikítanak, ahogy meglátnak minket, talán jobban, mint eddig bármikor. Kiráz a hideg, de szeretem ezt az érzést.
Én nyitok, megpróbálok mindent bele adni, majd mikor Zayn és Liam leváltanak, több időm marad körülnézni. Fülig érő mosolyok, ám mégis könnyes tekintetek mindenhol. Nem tudom megkülönböztetni a boldogságot és a szomorúságot. Most nem. Jobbra-balra sétálgatok a főszínpadon, integetek, puszit dobálok a rajongóknak, s mire feleszmélek az első számnak vége.
- Helló, mi vagyunk a One Direction! - kiáltom, ahogy végig futok a kifutón. - Nagyon örülök a találkozásnak, köszönjük szépen. Örülünk, hogy látunk titeket. Hogy vagytok? - folytatom, ahogy elérek a kis színpadra. Elmondom nekik, mennyire szeretem őket, és remélem, hogy élvezetessé tehetjük a ma estéjüket. Most egy nem megszokott dallistával készültünk, így folytatásként a mindenki által ismert dal, a What Makes You Beautiful csendül fel, melynek végén nem felejtem el a nadrágomat szorítani, mielőtt Liam ismét szövetkezne ellenem. Fejemet balra fordítom, ahol egy rajongóktól elzárt ülőszektorban, azok a hozzánk tartozóink ülnek, akik úgy döntöttek támogatnak minket. Szemeimmel Emilyt keresem, akinek ölében Nate ücsörög, fején egy kék fejhallgatóval, s mellettük Darcy foglal helyet, aki egy rózsaszín fejhallgatót kapott, a hangos zene miatt. A kapcsolatunk talán most a legerősebb. Eszembe jut, milyenek voltunk gyerekekként, mennyire ügyetlenek, mennyi rosszat csináltunk, most pedig már nem csak a feleségem, hanem a két gyermekem édesanyja.
Elmosolyodom az emlékképeken, ezért egy ideig az ő szemeibe bámulva éneklem a sorokat, ezzel éreztetve, mennyire csodálatosnak és tökéletesnek tartom. Azonban mégis el kell kapnom a tekintetem mikor sírni látom, mert tudom, hogy ezután én következnék, és ezt még nem akarom. Végig futtatom a szemem a többieken is. Eleanor fülig érő vigyorral ücsörög Sophia mellett, egymás kezét szorongatják, és ott van Perrie is, aki egyik kezét gömbölyödő pocakjára simítja, míg a másikkal Waliyha vállát öleli át, s így együtt énekelnek.
A szüleink, a testvéreink, Lou, Paul, Caroline, Julian, szinte mindenki, akire számíthattunk az elmúlt években, most ott ülnek. Szemeik büszkén csillognak, többségük arcán könny csorog. Igen, ez az utolsó koncertünk, a búcsúzás ideje. Talán pár év múlva megismételjük mindezt, de most ezt kell tennünk.

Végig nézek a tömegen, ahogy énekelek, s igyekszem, de a hangom többször is elcsuklik, így ilyenkor elrántom a mikrofont a szám elől, ezzel az éneklést a rajongókra bízva. A dal végezetével pihenek, próbálok nagy levegőket venni, úgy, hogy ez ne látszódjon, majd nagyokat kortyolok az egyik üveg vízből, aminek csak a negyedét fogyasztom el. A többit szokásomhoz hűen a megőrült tömegre locsolom. A palack alján lévő kis mennyiséget a számba veszem, először a tömegbe dobom, majd háttal a földre fekszem, s ahogy elindul a Better Than Words, mint egy szökőkút, úgy köpöm ki a vizet, amit hatalmas éljenzés fogad. Niall szólójánál, a szöszi mellé sietek, ahol egyszerre hatjuk végre a már mindenki által ismert mozdulatot, amit még nagyobb éljenzés követ.
Próbálok elvonatkoztatni a gondolattól, hogy most teszem ezt utoljára, boldog akarok lenni, azt akarom, hogy boldogan emlékezhessek vissza az utolsó koncertünkre, hogy a rajongóinknak örömet szerezhessek. Nem akarok az a Harry Styles lenni, aki végig bőgte az utolsó koncertjüket. Harry Styles akarok lenni, aki a bandájával őrületes bulit csapott a Wembley-ben még utoljára, annak ellenére, mennyire érzékeny is vagyok.
Felcsendül az Act my Age is, ami alatt Niall boldogan kecsegteti ír tánctudását. Louis és Liam utoljára vízi csatázhatnak, a You&I alatt, én pedig legalább háromszor körbefutom a színpadot, énekelek, hergelem a közönséget, táncolok, elcsitítom őket, vizet locsolok rájuk.
Miközben bohóckodva végig lejtek a színpadon, büszkeséggel tölt el minden, és nem utolsó sorban Sean is eszembe jut, aki Emily hosszas zaklatása óta, most börtönben ül.
Az Alive véget ér, én pedig a kifutó közepére kocogok.

- Mindenki jól érzi magát? - kiáltja Niall. Felfelé mutató hüvelykujjak lendülnek a magasba, amit eszméletlen sikítás fogad. Mutató ujjamat a számhoz emelem, s megpróbálom csendre inteni őket. Pár másodpercig működik, majd a hátsó sorok és ülő szektorok morajlani kezdenek, így még egyszer csendre intem őket, amit a kezemmel is jelzek.
- Sikíts! - üvöltöm a mikrofonba, s a tömeg szót fogad. Háromszor ismételjük meg ezt a műveletet. Minden koncerten szerettem játszani a rajongókkal. Éreztetni, hogy törődünk velük, hergelni, örömöt szerezni nekik, hogy sokáig boldogan emlékezzenek vissza a koncertek napjaira. Így ugyanezt teszem most is. Elindul a Best Song Ever, és a tömeg őrjöng.
- Őrülj meg London! - Liam sem fogja vissza magát. Louisval felváltva kiabálnak, én pedig énekelni kezdek.
Transzparenseket olvasunk fel, a kivetítőn megjelenik pár tweet, amiket teljesítenünk kell. Többek között Niall ismét ír táncba kezd. Louis a hasát mutogatja, majd arra kéri Liamet, hogy álljon fejre.
A közönség csalódottan hurrog, de Liam mosolyogva rázza meg a fejét, majd beatboxolni kezd, ezzel kiengesztelve minden jelenlévőt. Zayn pedig Zayn. Csendesen meghúzódik a háttérben, nem nagyon szól közbe. Többszöri elmondása szerint, ő már nem élvezi ezt az egészet, s mindent a rajongókért tesz.
A Stong után, mind értetlen arckifejezéssel bámulunk Louisra, aki hasra vágja magát a színpad közepén, majd odakúszik egy biztonsági őrhöz, s vállon kocogtatja. A férfi először megijed, majd Louis a fülébe suttog valamit, az őr pedig csak bólint, majd a közönséghez lépve, a kezébe vesz néhány telefont, amiket sikeresen feljuttat a színpadra. Majdnem mindegyikőnknek jut egy, s miután elég képet készítünk velük, visszajuttatjuk a tulajdonosoknak, akik sírva borulnak a segítőkész férfi nyakába. Hatalmas bulit csapunk, s a lehető összes dalunkat elénekeljük.
Aztán következik a Don't Forget Where You Belong. Kivételesen ez a mai koncert záró eleme. A rajongók táblákat emelnek fel, egységes képet alkotva. Ez már a show elengedhetetlen része. Míg az első szektorok azt mutatják ezekkel, hogy köszönik, addig a két hátsó szektor azt mondja, örökre veletek maradunk. Az ülőszektorokra pillantok, ahol fekete szívecskék néznek vissza ránk. Niall énekelni kezd, de a hangja elcsuklik. Képeket készítek a stadionról, ám amikor énekelnem kell, már nem viszem sokra. A majdnem 3 órás koncertünk vége közeledtével, nálam is eltörik a mécses. Rázkódó vállakkal figyelem a tömeget, levegőért kapkodok. Mosolyognak, de ők is sírnak, próbálom kierőszakolni a szöveget a számon, de a torkomban hatalmas csomó van, mégsem adom fel. Emilyre pillantok, s őt nézve fejezem be a dalt, miközben arra gondolok, hogy egész életemben mennyi hülyeséget csináltam. Egy azonban biztos. Nem felejtettem el, hogy hova tartozom.

VÉGE

44.rész

Sziasztok! :)
Kicsit előbb, de sikerült befejeznem a részt. Eléggé megbirkóztam vele, nagyon nem megy nekem ez a gyerek téma.:D Remélem tetszeni fog.
Az ask profilomon elérhettek, ha szükség lenne rám. 2 hét múlva már az utolsó résszel jövök.
Hagyjatok nyomot magatok után, és jó olvasást! :)
Nonci.xx

Az ajtó halk csukódására ébredek. Halk léptek, majd besüpped mellettem az ágy. Darcy, óvatosan mászik be közénk. Nem tudja, hogy már ébren vagyunk, nála azonban beindul egy féltékenységi reflex. Akárhol is van, akármilyen messze vagyunk egymástól a lakásban, Harry ahogy hozzámér vagy megpuszil, megjelenik Darcy és közénk fúrja magát.
Harry törik meg elsőnek, édes kuncogását megpróbálja krákogásba fojtani.
- Tudom, hogy ébren vagytok - Darcy imádnivaló hangjára kinyitom a szemem, Haz pedig nem bír tovább nyugodt maradni, felnevet, miközben kislányunk dereka köré fonva karját, közelebb húzza magához, s csiklandozni kezdi. Megmosolyogtat, hogy őket hallhatom reggel, azt a két személyt, akik az életemnél is fontosabbak. Óvatosan mászom ki az ágyból, megpróbálva ügyelni családunk hamarosan érkező újabb tagjára, s míg Harry és Darcy elfoglalják az egész ágyat, én rajtuk nevetve a konyhába indulok.
Bögréket pakolok ki a pultra, közülük kettőt kakaóval, egyet pedig kávéval töltök meg. Kenyeret rakok a pirítóba, s amíg várok, Harry jelenik meg az ajtóban.
- Jól vagy? Nem fáj semmid? - kérdezi, kezét a pocakomra simítja, ajkai lágy csókkal köszöntenek.
- Minden rendben - tájékoztatom, míg a kész pirítósokat egy tányérra pakolom, s újakat helyezek be az előzők helyére.
- Nincs hányingered? Nem akarod, hogy segítsek? - faggatózik továbbra is, s mikor nemleges választ adok, elhesseget a pult mellől. Finoman leültet az egyik székre, helyettem pedig ő kezd el reggelit készíteni.
- Ha már úgyis ennyit kérdezel, feltennék egyet én is - vigyorodom el, mielőtt belekortyolnék a kávémba. - Hol volt Darcy tegnap, hogy nem jött haza? Tudod, amit nem mondunk el anyunak - könyökölök a pultra, azonban választ mégsem kapok.
- Anya, miért nem te csinálsz reggelit? - egy kis csöppség szalad be a konyhába, s értetlen arckifejezéssel konstatálja, hogy a szerepek igenis felcserélődtek.
- Ma apa a soros - válaszolja helyettem a göndör, Darcy pedig közelebb bújik hozzám.
- Akkor éhesek maradunk? - kezével a száját takargatja, gyermeki pajkossággal suttog a fülembe, mire muszáj felnevetnem.
- Ki mondta, hogy neked nem adok reggelit? - háborodik fel Harry, miközben egy fakanállal hadonászik.
- Nem azt mondtam, hogy nem adsz, hanem, hogy elrontod - élvezem a vitájukat, meghúzódom a sarokban, s míg őket hallgatva fel-fel nevetek, folyton folyvást feltűnik, hogy mennyire hasonlítanak, kívül, s belül is. Darcy azt leszámítva, hogy nagyon sok mindent örökölt az apjától, sokkal jobban is igényli az ő szeretetét, mint az enyémet. Szorult helyzet, mikor Harry turnézni indul, mi pedig ketten maradunk. Mindig próbálok segíteni és a kedvében járni, de néha úgy érzem, fel sem érek Harryhez, s engem kevésbé szeret, mint az édesapját.
Gondolkozásomat a telefonom rezgése zavarja meg. Felkapom a készüléket a pultról, a nappaliba igyekszem, ahol csend van. Ismeretlen szám, de az érzéseim elég sok rosszat sugallnak, ahhoz, hogy tudjam, ki kereshet.
- Igen? - félve kérdezem, de próbálok erős és határozott maradni.
- Szia, Emily. Vagy szólítsalak Mrs. Stylesnak? - gúnyos hangjára gyomrom borsóméretűre zsugorodik.
- Mit akarsz? - sziszegem, s mielőtt Harry bármit is kiszúrhatna, az udvarra sétálok.
- Várom azt a napot, mikor normális fogadtatásban fogok részesülni.
- Azt várhatod - morgom.
- Akkor gondolom, arról sem akarsz tudni, hova tűnt Darcy tegnap késő délután.
- Honnan tudod, hogy.. - förmedek rá, aztán minden tisztázódik. - Várj! Azt akarod mondani? Te, most komolyan azt akarod mondani, hogy Darcy veled volt?
- Harry nem mondta neked? - meglepődöttséget színlel, de tudom, mi a valódi szándéka.
- Mit kellett volna elmondania? - faggatom. Szédülni kezdek.
- Oh, szóval nem is tudod? Akkor ezt tőle kell megkérdezned - gúnyos nevetése visszhangzik a fülemben, s mielőtt visszaszólhatnék bármit is, a vonal megszakad.
Pár percig még sétálgatok, majd eszembe jut, hogy nem szívesen keltenék feltűnést, így inkább visszasietek a konyhába. Zavarodott vagyok, mérges és talán csalódott, ám amikor meglátom Harryt, akinek kezében még mindig egy fakanál van, sikerül őszintén elmosolyodnom.
- Harry, Drágám, elárulnád, miért van a kezedben fakanál? - kérdezem, ahogy helyet foglalok a kislányunk mellett.
- Csak a hitelesség kedvéért - legyint, s ahogy az asztalhoz közelít, a kezében tartott kanalat, a háta mögé dobja, ami így a mosogatóban landol.
Nevetve figyelem őket, ahogy az asztalnál bohóckodnak, ahogy morzsás arccal, egyszerre szürcsölik el a kakaójukat, s ugyanolyan bajuszt hagynak a szájuk felett, és ez megnyugtat.
Azonban elég egy óvatlan mozdulat, egy szájhúzás és máris lebuktatom magam.
- Mi a baj? - tátogja Harry, az asztal másik oldaláról. Szemöldökét felhúzza, majd szemei összeszűkülnek, ahogy engem vizslat. Nemlegesen rázom a fejem, de ez nem elég.
- Darcy, Kincsem, mit szólnál egy meséhez? - kérdezi a mellette ücsörgő kislányt. Darcy barna szemei felcsillannak, s édesapját meg sem várva a nappaliba szalad.
- Apu jössz már? - kiáltja, lelki szemeim előtt elképzelem, ahogy a kanapéra felmászva, lábait lelógatva ücsörög, s míg Harryt várva, izgatottan rugózik, úgy az édes fürtöcskéi is lengedeznek arca körül.
- Veled még nem végeztem - mutató ujját a mellkasomnak szegezi, ragacsos puszit nyom az arcomra, majd a nappaliba nyargal.  Egy ideig még hallgatom a vitájukat, ahogy megvitatják a meséiket, s már a pakolással is végzek, de Harry nem jön. Kényelmetlennek tartom a konyhában való várakozást, így szép lassan az emeletre sétálok. A szobánkba belépve, fejcsóválva közelítem meg a szét dúrt ágyunkat, s míg egyik kezemben egy könyvet tartok, a másikat a hasamra helyezem.
- Azt hittem világgá mentél - vigyorog Harry, ahogy becsukja maga mögött az ajtót, majd hasra fekszik mellettem az ágyban. - Mi a baj? Ki hívott, hogy ennyire fel vagy zaklatva?
- Sean - felelem, s ez az egyetlen szó kimondása is savként marja a torkom. Reakcióját figyelem, abba hagyja a hasam cirógatását, izmai megfeszülnek, és egészen halványan, még egy kidagadó eret is képes vagyok észrevenni a nyakán, ahogy fogait szorosan összezárja.
- Mit akart? - motyogja az orra alatt.
- Darcyról beszélt. Azt mondta nem mondasz el valamit nekem a tegnappal kapcsolatban. Ez igaz? - félve kérdezem, keze ökölbe szorul.
- Igen. Tegnap este Darcy Seannel volt. Magával akarta vinni, de időben értem oda - mondja, öklével a párnáját ütögeti, nagy meglepetésemre mozdulatai nem durvák.
- Miért nem mondtad ezt el nekem? Ez volt az, amit a konyhában is kérdeztem? Erről nem akartad, hogy tudjak? - faggatom.
- Emily, meg kell értened, hogy a saját érdekedben tettem - arca fájdalmas grimaszba torzul. - Elmondtam volna, ha nem lennél várandós. Nem akarom, hogy egy ilyen seggfej miatt felzaklasd magad, ezzel kockára téve a gyerekünk és a saját állapotodat is - kezei az enyémek után nyúlnak, de elhúzódom. - Most hova mész? - hangja szinte már elcsuklik, mikor ujjaim a kilincset markolják.
- Gondolkoznom kell - egyszerű választ adok, majd eltűnök a szobánkból.
- De ugye nem? - fejét az ajtófélfának dönti, ahogy kihajol a szobából.
- Nem Harry. Csak most szükségem van egy kis időre - nyugtatom meg.
Nem tervezek messzire menni, így csak a hintaágyat választom. Számomra hosszú órák múlásával egybeköthető időt töltök a friss levegőn, de nem is akarom számon tartani. A lágy, kellemesen meleg levegő, sokat segít abban, hogy megnyugodjak, s miután sikerül átgondolnom a dolgokat, nyugodt szívvel térek vissza a házba.
Nem haragudhatok rá, mert tudom, hogy csak segíteni akart. Szeretem és egy napot sem akarok azzal eltölteni, hogy haragszom rá és ezt neki is tudnia kell. A nappaliban találom meg. Darcy a mellkasára dőlve bámulja kedvenc meséit, de mikor észreveszi, hogy őket nézem, arrébb hessegeti a kis hercegnőnket, majd szorosan utánam haladva a konyhába jön.
- Haragszol? - félve kérdezi. Szemei pirosak, de nem látom nyomát a sírásnak. Keresztbe tett kezeit széthúzva hozzábújok, arcom a mellkasába fúrom, s mindössze egyetlen mondatot vagyok képes kipréselni az ajkaimon.
- Szeretlek Harry Styles.

43.rész

Sziasztok!:)
Először is, köszönöm szépen a több, mint 20.000 oldalmegtekintést, másodsorban sajnálom, a késést. A rész eleje nagyon gördülékenyen ment, de egyszer fent, máskor lent, a végével megszenvedtem elég rendesen. Túl sok hozzáfűznivalóm nincs. Mindössze szeretném megköszönni ezt a csodálatos designt Naomi B.-nek, mert valami eszméletlenül csodás lett.
Az ígért élménybeszámolót erre a link-re kattintva olvashatjátok.
ITT elérhettek bármi kérdésetek is van.
IDE kattintva pedig beléphettek a blog csoportjába is.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást! :)
Nonci.xx

Rózsaszín falak, csillám, flitter, olló, színes papír, zsírkréták, gyurma és ragasztó. Igen, ez a kislányunk szobája.
- Darcy, Kincsem, gyere! Indulnunk kell, ha oda szeretnél érni a rajztanárhoz - mindössze ennyit mondok, s a szemei felragyognak. Az eddig kezében szorongatott könyvet, gondosan helyezi vissza a polcra, majd apró lábacskáit szedve szalad hozzám. Válláig érő, barna göndör haja, most két copfban leng, ahogy ide-oda szaladgál a lakásban. Lábait fehér-rózsaszín csíkos harisnyanadrág takarja, ami mellé egy szoknyát és egy fehér felsőt választott. Kezeit engedelmesen nyújtja, így könnyen rá tudom adni a kabátját, azonban a cipőjével már magának kell megküzdenie, hiszen ebben - az időközben ismét gömbölyödő pocakom miatt -, most már nem tudok neki segíteni, ő pedig ügyes kislány, s már ha akarnám, se fogadná el a segítségem, megy ez neki magától is. Indulás előtt még visszaszalad a szobájába, majd pár perc szöszmötölés után, egy táskát szorongatva tér vissza hozzám.
Kellemes tavaszi idő fogad minket, ahogy kilépünk az ajtón. Darcy a kezemet szorongatva totyog mellettem, én pedig megpróbálok hozzá igazodni, hogy ne kelljen loholnia utánam.
Molly csupán kétutcányira lakik, azonban Darcy hiába tölti idén a hatodik életévét, még nem merem egyedül útjára engedni. A tíz perces út után nem kell sokat várnunk, a számunkra már jól ismert, húszas éveiben járó lány, vigyorogva fogad minket.
Emlékszem Harryvel mennyire féltünk először, hiszen Molly kinézete nem igazán sorolható az átlagos kategóriába. Majdnem derékig érő haja, lila színben pompázik, melyet baloldalon felnyírt. Ha felköti, alul tökéletesen látszódnak a raszta tincsei is, s nem utolsó sorban a tetoválást és a piercingeket sem veti meg. A külső azonban sosem minden, még akkor sem, ha a szép és az ehhez hasonló jelzőkkel lehet csak illetni. Ahogy kívül, úgy belül is egy nagyszerű, s elbűvölő embert ismerhettem meg benne, akihez nemcsak akkor hozhatom a kislányunkat, ha rajzolni támad kedve.
- Szia, Csöppöm! - mosolyog az említett lány Darcyra, mikor ajtót nyit, s a kicsi, nevetve mászik a nyakába, hogy megölelhesse. - Menj be, mindjárt megyek én is - kéri, s mielőtt a lányom szót fogadna neki, megvárja, míg nehézkesen, de leguggolok, hogy engem is megölelgethessen, majd egy puszi után már el is tűnik a szemem elől. Molly, aranyos, ahogy Harryről és rólam érdeklődik. Megkérdezi, hogy viselem a terhességet, s nem utolsó sorban beszámol a barátjáról is. Megpróbáljuk nem elbeszélni az időt, így miután megígéri, hogy időben hazakíséri Darcyt, én magukra is hagyom őket.
Mielőtt hazamennék, úgy döntök, teszek egy kis kitérőt, így a közeli parkba indulok. Mindig is utáltam egyedül lenni abban a nagy házban, vagy esetleg az előzőben, mikor még a fiúk együtt éltek, éppen ezért ütöm el az időt máshol. Egy számomra ismerős padot veszek a birtokomba, s onnan figyelem az előttem néhány méterre lévő játszóteret. Megpróbálom élvezni az egyedüllétet. Ahogy a kellemes meleg, tavaszi szellő a hajamba kap, ahogy simogatja az arcom, miközben a madarak csiripelését hallgatva bámulok az előttem szórakozó anyukák és gyermekeik felé. Óramű pontossággal, ahogy eltelik az ötödik perc, az egyik bokorból szöszmötölést érzékelek, majd vakuk villannak, így jobbnak tartom, ha távozom, hiszen sem Harrynek, sem pedig a fiúknak nem szándékozom keresztbe tenni, s mielőtt az emberek letámadnának, hogy körbeugráljanak, interjút készítsenek vagy képeket, esetleg dedikálást kérjenek, rosszabb esetben elhordjanak, inkább úgy döntök, angolosan távozom. Hazafelé többször is irányt változtatok, majd útközben betérek egy közeli Starbucksba is.
Mikor haza érek, hatalmas meglepetés fogad, ugyanis már a bejáratnál észreveszek valamit, ami a távozásomkor nem volt ott. Lerúgott bakancsok hevernek szanaszét, a nappaliban pedig megtalálom a tulajdonosát is. Harry lehunyt szemekkel terpeszt a kanapén, kezéből a távirányító próbál szabadulni, miközben a tv-ben éppen Beyoncé énekel. A kezemben szorongatott poharakat az asztalra helyezem, óvatosan betakarom, s miután végig simítok borostás arcán, megpróbálok leülni mellé, hiszen a nyolcadik hónapot taposva már nem mozgok valami könnyen. Lehalkítom a zenét, és már nem is kell sokat várnom, Harry szemei hamar kipattannak, majd realizálja a helyzetet, s mikor sikerül mindent beazonosítania, karjai körém fonva csókol meg.
- Hiányoztál Gyönyörűm! - homlokát a homlokomnak támasztva mondja, miközben egyik keze a hasamra csúszik, ahol apró kör-körös mozdulatokat tesz. - Darcy? - kérdezi.
- Rajztanárnál van, nemsokára jön haza - magyarázom. - Nem akarsz felmenni és aludni? Fáradt lehetsz - finoman túrok a hajába, ő pedig a tenyerembe simítja arcát.
- Ki akarom használni, hogy kettesben vagyunk, úgy is elhanyagoltalak az elmúlt időben - mondja, miközben puszikkal halmoz el.
- Ne mondj ilyet. Tudom, hogy a munkád miatt voltál távol. Harry, megbeszéltük, hogy nem fogok kiakadni a turné és a stúdiózás miatt. Nem foglak kisajátítani, évek óta így élünk, megérdemled, hogy néha kimozdulj - nyugtatom, bár ezzel úgy tűnik, mintha saját magam akarnám felzaklatni.
- Megtennéd, hogy nem aggódsz annyit? - szemöldökét felhúzva, ajkait csábos mosolyra formázza. - Nemsokára amúgy is vége lesz, utána pedig már véglegesen a tiétek leszek - úgy mondja, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélne.
- Úgy érted, hogy.. - nem tudom befejezni a mondatot, és nem is akarom. Számomra ez egy érthetetlen, és feldolgozhatatlan dolog.
- Igen, úgy - mondja, s tudom, számáról itt le is zárja a témát. Csendben ülünk, egymással szorosan összebújva, s Harry ujjai addig cirógatják a hasam vagy éppen a karom, mígnem fejemet a vállára döntve el nem alszom.

Az alvás akkor is sokat segít, ha órákra vagy akár csak 10 percre engedhetjük meg magunknak.
- Mennyit aludtam? - kérdezem, az ugyancsak álmoskás tekintetű göndört mellettem, aki ébredezésemet észrevéve a hajamba puszil.
- Nem volt teljesen 1 óra - válaszolja, egy tincset kisimítva az arcomból. - Mi lenne, ha felmennél aludni? Nem szeretném, ha megerőltetnéd magad, és te is tudod, hogy ez nem lenne helyes - kérése számomra parancs, ám azonban a lépcsőig is alig érek el, megtorpanok, s amilyen gyorsan csak tehetem, visszasietek a nappaliba.
- Harry, Darcynak már réges rég haza kellett volna jönnie - mondom az órára pillantva, a pánik pedig kezdi átjárni minden porcikám.
- Menj fel, vegyél egy forró fürdőt és feküdj be az ágyba. Darcyt majd én elintézem - utasít, én pedig megpróbálok szót fogadni. Remegő lábakkal indulok el ismét az emelet felé, Ő pedig szerencsétlenkedésemet észrevéve utánam siet. Egyik kezét a derekamra csúsztatja, míg a másikkal az én kezemért nyúl. A fürdőbe kísér, majd magamra hagy, de perceken belül ismét feltűnik, s miután minden szükséges dolgot elhelyez körülöttem elém áll. - Ne aggódj, minden rendben lesz. Ne izgasd fel magad túlságosan, nem szeretném, ha bajod esne. Sietek haza. Szeretlek - hadarja, majd egy gyors csók után, eltűnik az ajtó mögött. Egy ideig még lábainak dobogása visszhangzik, hallom, ahogy hangosan kommunikál valakivel telefonon keresztül, majd egy hangos ajtócsapódás, amit csend követ. Ismét egyedül vagyok, s tudom, Harry minden követ megmozgat, hogy előkerítse kislányunkat.
Megpróbálok sokáig fürdeni, hosszasan áztatom magam a kellemes meleg vízben, így próbálom meg elterelni a figyelmem. Halkan dúdolok, énekelgetek, s mikor már Harry egyik fekete pólójában fekszem az ágyban bármennyire is vagyok fáradt, képtelen vagyok aludni. Az éjjeli lámpa fénye gyér világítást ad, amely mégis elég ahhoz, hogy egy könyv társaságát élvezzem.
Legalább fél óra is eltelik, mikor becsukódni hallok egy ajtót. Lábdobogás, majd egy csilingelő nevetés üti meg a fülemet. Darcy. Játékos vitatkozás, majd vízcsobogás. Míg Harry a kislányunkat fürdeti, a könyvet az éjjeliszekrényre helyezem, bármennyire is szeretnék csatlakozni a kétfős társasághoz, fizikai fájdalmat érzek akár megmozdulni is, így csak csendben fekszem és várok.
- Ne felejtsd el, anyunak egy szót se - lágy, dörmögős hangja betölti a folyosót. - Jó éjszakát, Hercegnőm! - mondja, a szívem pedig megtelik melegséggel. Félálomban még érzékelem, ahogy benyit a szobába, majd befekszik mellém.
- Mit nem mondunk el anyunak? - motyogom félálomban, válasz helyett azonban csak halk nevetést hallok.
- Jó éjszakát Gyönyörűm! - suttogja, s kezét a dudorodó pocakomra helyezi, én pedig már válaszolni is képtelen vagyok, az álmok világa szemrebbenés nélkül csábít magával.

42.rész

Sziasztok!:)
Nem szeretem, mikor a karakterek irányítanak engem, de úgy látszik, most is ez történt. Mostanában sok ugrálás lesz az időben, sajnálom, ennek ellenére megpróbálok olyan részeket hozni, amikkel meglesztek elégedve. ((Remélem.:D)) 3 nap a koncertig, úristen nem hiszem el! Van olyan közületek aki szintén ott lesz? Ha gondoljátok találkozhatunk is.:) Csütörtökön szeretném feltenni az élménybeszámolót a másik blogomra, szóval, ha részt nem is, azt mindenképpen olvashatjátok majd.
Az ask profilomon megtaláltok, bármi kérdésetek van, EZEN a linken elolvashatjátok a jelenleg is futó másik blogomat, ahova az élménybeszámoló is helyet kap, továbbá ITT betudtok lépni a blogjaim csoportjába, hogy ne maradjatok le semmilyen információról.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást!:)
Nonci.xx
 

 *~ Harry Styles *~

Boldogan emlékszem vissza arra a napra, mikor megismertem Emilyt, arra a napra mikor a kapcsolatunk egy magasabb szintre lépett, arra, mikor hozzánk költözött Londonba, mikor a barátnőm lett. Boldog vagyok, hogy velem él, hogy legyőzte a betegségét, hogy ő lehet a feleségem és most végre kimondhatom, hogy ő tölti be a gyerekeim anyjának szerepét. Régen hálát adtam, ha nem kellett napokat töltenünk a kórházban, most azonban örülök, hogy a várakozási idő leteltével semmi rossz nem lesz. Nem kell azon görcsölnöm, hogy élve tolják-e ki a műtőből, hogy nem lesz semmi baj, mert most csak annyit tehetünk, hogy várunk.
Édes nevetése visszhangzik a fülemben, mióta elbúcsúztunk. Én bevallottam, hogy nem szeretném szenvedni látni és nem utolsó sorban a vértől is rosszul vagyok, ő pedig a kellemetlen fájások ellenére is képes volt nevetni, és biztosítani arról, hogy nem is kérne tőlem ilyet, hiszen tudja, engem mennyire megviselne a történések látványa.
- Be kellett volna mennem vele - anyukám kezét szorongatva magyarázok, lábaim türelmetlenül dobolnak, szabad ujjaim végig szántanak, már kissé hosszú hajamon, ám amikor a számomra zavaró tincs ismét a látóterembe kerül, idegességemben, csak egy kis kontyba kötöm az egészet a fejem tetején. - Bűntudatom van - szólalok meg ismét, a már borostás állam vakargatva, Gemmának nem is kell több, másodpercek alatt foglalja el a mellettem tátongó üres széket, majd süket magyarázkodásba s kérdezgetésbe kezd, csakhogy elterelje a figyelmem.
- Szóval Harry, szeretném, ha mesélnél nekem egy kicsit - kezdi. - Mint rangidős testvér, kötelességemnek érzem azt, hogy tudjak dolgokról - mondja, mire anya kuncogni kezd, s Louis sem takargatja visszafoghatatlan nevetését.
- Azt akarja mondani, hogy meséld el Emily hogyan lett terhes - avatkozik közbe Liam, az időközben kialakult testvéri vitánkba.
- Az egészet? Mármint mindenre kíváncsi vagy? - vigyorogva fordulok a nővérem felé.
- Fúj, nem! Ne legyél idióta - morogja, s hirtelen anyukánk mogorva, tekintélyt parancsoló arca jelenik meg a vállam felett, mely szavak nélkül is csendre inti Gemmát. - Arra gondolok, hogy mikor lett terhes, tudod lányos dolgok meg ilyenek - rebegteti pilláit, s miután sikerül felocsúdnom a kezdeti sokkból, mesélni kezdek.
- Tulajdonképpen akárhogyan is számoltuk, a nászútra jutottunk vissza, Emilyvel már az első nap megbeszéltük, hogy nem tervezünk előre semmit, minden akkor történik, amikor történnie kell. Először féltem, hiszen az anyukája várandósan jelent meg az esküvőn, és ez őt kiborította, de amikor elutaztunk pár óra után úgy viselkedett, mintha kicserélték volna - kezdem.
Elmondom mennyire más volt, ártatlan mégis csodálatos, azonban a mondandóm hamar félbeszakad.
- Igen Harry, ez mind nagyon csodálatos, romantikus meg minden, ahogy te hívod, de gondolom tudod, hogy minket ez nem nagyon izgat - mondja Louis, mire mindenki felröhög, kapunk pár szemrehányó pillantást, én pedig mérgesen nézek a fiúkra, miközben megpróbálom folytatni a történetet.
- Azt mondd mikor lett terhes - vág közbe Gemma, és tudom, ha anya nem ülne itt, egyikük sem fogná vissza magát az ilyen kérdésekkel, még ennyire sem.
- Pontos napot nem tudok mondani. Még nem jöttünk rá, hogy mikor is történt mindez. Lehet az első éjszakánk is, vagy a harmadik, mikor eléggé felöntöttünk a garatra a helyi vendéglátókkal - vallom be, amit ismét nevetés követ.
- Ne aggódj Harry - Louis, kezét a vállamra helyezve, ártatlan arccal tekint rám, amiből még gondolkozás nélkül is képes vagyok leszűrni, hogy semmi jóra ne számítsak. - Ha egy fekete gyerekkel is fog kijönni a szülőszobából, mi akkor is itt leszünk és segítünk felnevelni - diplomatikus válasza ismét nevetést vált ki belőlük, s miután nem tudom hova tenni a néger kisgyerek teóriát - hiszen Liamnek nem megy a földrajz - én is nevetni kezdek.
Kellemes hangulatot csinálunk a váróban, bár ezt csak mi élvezzük. Végig nézek a társaságunkon és olyan boldogság önt el, amit meg sem érdemelnék, mellettük otthon érzem magam, és tudom, örökre a családom tagjainak nevezhetem őket. Paul, aki a munkáját évekkel ezelőtt másra ruházta, hogy láthassa felnőni a gyerekeit, most itt van, és maximális védelmet biztosít nekünk. Elintézte talán a világ legszervezettebb biztonsági csapatát, akik most a kórház falain belül, s kívül ránk vigyáznak. Itt van és megtette, még akkor is képes volt ilyenre mikor ez már nem az ő feladata. Zayn, aki jelenleg nehéz időket él, aki gőzerővel küzd a kapcsolatárért, a munkájáért és még mindig lázasan szervezi az esküvőjét is. Louis, akivel egy ideje ismét eltávolodtunk egymástól, aki teljesen megváltozott és majdnem tönkre tette a házasságom, csupán azért, mert félt a változástól, a jövőtől. Liam és Niall akiben szintén csodálatos barátokra leltem. Anyukám, Robin oldalán, akik egyetlen szóra is képesek Londonba utazni, Gemma, aki akár kérés nélkül is megjelenik. Mindenki, akinek akár egyetlen dolgot is köszönhetek, aki az életem része, itt van, hogy velem együtt izguljon. Fülig érő vigyorral tápászkodom fel, s a négy fiú közé állok, akik jelentősen megváltoztatták az életem.
- Ki van benne egy csoportölelésben? - kérdésem inkább kijelentésnek hangzik, de nem kell könyörögnöm, egymásba borulva állunk a folyosó közepén, miközben csendben, magamban hálálom meg, hogy ilyen életem lehet.
- Remélem, nem leszel mindig ennyire érzékeny - Louis szól valahonnan a kupacból, de nem tudok visszaszólni, nem sokkal mellettünk, kinyílik egy ajtó, ahonnan a nevemet hallom.
- Gratulálok, Mr. Styles, apuka lett! - tájékoztat, egy fehér köpenyes orvos, körülöttem pedig megszűnik minden. Még hallom, ahogy a fiúk örömüket fejezik ki mögöttem vagy, anyukám szipogását, de már képtelen vagyok figyelni bármire is.
Halvány rózsaszín falak, lufik, virágok és Ő. Elég időt kellett várnom, hogy teljesen felcsigázzanak, de most végre itt lehetek mellette. Négy nap telt el, mire úgy döntöttek haza mehetünk. Mosolyogva emlékszem vissza, fáradt, kipirult arcára, annyira gyenge, s védtelen volt. A kezelőorvosa, még aznap a lelkemre kötötte, hogy bár meglátogathatom, a szervezete legyengült, így pihenésre van szüksége, az ember nem hoz mindennap világra gyereket, ezért azt tettem, amit mondtak, csendben ültem az ágya mellett, egyik kezét, az enyémek közt szorongatva, és vártam rá, ahogy azt egész életemben tettem. Nem voltam hajlandó haza menni, így amíg a hozzánk tartozók, szép lassan haza indultak, én az ágya melletti, kis széken aludtam el.

A nehezen elmúló négy nap után, Emily kezét szorítva, büszkén távozunk a már megszokott fehér falú épületből. Félek, mert nem akarom, hogy a gyerekem ilyen körülmények között nőjön fel, ugyanis, ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, legalább hat biztonsági őr vesz körbe minket, és még legalább tíz figyel arra, hogy biztonságban eljussunk a fekete, elsötétített Range Roverig, anélkül, hogy a rajongók, riporterek vagy paparazzik ránk támadjanak.
Próbálom takarni őket, bár felesleges, tudom, hogy holnap már címlapon leszünk, mégis mentem a menthetőt. Megvárom, míg kényelmesen elhelyezkedik az anyós ülésen, majd a babahordózóval a kezemben, befészkelődöm a hátsó ülésre, de csak akkor lélegzem fel, mikor kiérve az utcából, a kocsinkat már nem az üvöltő, s megőrült emberek veszik körül.
Fejemet az első két ülés közé nyomva kommunikálok, miközben kezemet a babahordozón tartom.
- Jézusom Harry. Inkább vigyázz a babára - Emily rémült tekintete megmosolyogtat, engesztelés képen, hátradöntöm az ülését, majd egy apró puszit hagyok a vállán, pont a tetoválása fölött.
- Pánikolás helyett inkább aludj egy kicsit, amíg még teheted.

Anya könnyes tekintettel fogad minket, próbálja leplezni, de tudom mennyire meghatódott. Emily nyitott könyv előttem, így tudom, mennyire meglepett és boldog, mikor haza érünk. A srácok, barátnőik oldalán, valamint Robin, aki Gemmával kiegészülve egy tortával köszönti.
- Na, és hogy hívják a kislányt? - Robin, tetettet tudatlansággal próbál meg beszélgetést kezdeményezni, bár a nevelésem után, ha a kórházban sem tudott volna megjelenni, akkor is tudná ezt.
- Darcy - válaszol Emily, miközben az említett csöppséget a nővérem kezébe adja, aki kihasználva az alkalmat a nappaliba siet vele, hogy megismerkedjen a család legújabb tagjával. Még fél füllel hallom, Louis kiakadását, ahogy azt magyarázza, ő fiúra tippelt, de a többit már nem hallom. Figyelmemet a zenekarunk két tagja foglalja le, akik lelkesen magyaráznak Sandy és Shana esküvőjéről, ami közel három hét múlva lesz. A beszélgetésünket azonban hamar megzavarja valaki, s miután a fiúk neki is gratulálnak, ő pedig bocsánatot kér a zavarásért, kétségbeesett és értetlen arccal pillant fel rám.
- Harry, Drágám - hangja inkább mézes mázasnak hangzik, mintsem gúnyosnak, mégis tudom, hogy baj van, a félelem kezdi átjárni a testemet. - Elárulnád, Louis miért hadovál néger kisgyerekekről? - Dan felröhög, értetlenül néz körbe, rajta kívül mindenki érti a poént és ez megrémiszti.
- Louis azt hitte néger gyereket fogsz szülni, mert a nászúton lettél várandós - nyugtatom. - Először én sem értettem, de ne foglalkozz vele, majd beletörődik ebbe is - egy tincset simítok el az arcából.
- Tudom, hogy egyszer megbukott, de azt hittem, inkább Liamnek nem megy a földrajz - mondja, miközben hozzám bújik, s a körülöttünk lévő társaság felnevet. Remélem, hogy Louis szavai valóban a poénkodás területén belül vannak, hiszen neki is fel kell majd nőnie egy napon, neki is lesz majd felesége, gyerekei. Egy család, akiről gondoskodnia kell, nem pedig bulizni járni, ahogy ezt most is teszi.

41.rész

Sziasztok!:)
Meghoztam a 41.részt. Ha jól számolom és minden jól megy, már csak 4 részt fogok ide hozni. Pár napja kitettem a jobb oszlopba egy szavazást, amire még nem érkezett visszajelzés, ezért arra kérlek benneteket, hogy ha a másik blogomon sem tettétek, itt szavazhattok.
Hagyjatok nyomot magatok után és jó olvasást!
Nonci.xx

- Elfeledtetem veled a problémáid - súgta a fülembe, miközben végig fektetett az ágyon.
Az arcom ragyog a boldogságtól, mikor felébredek. Fülig pirulva mászom közelebb Harryhez, aki még az igazak álmát alussza. Kezemet a takaró alá vezetem, és szorosan kulcsolom a derekára, miközben puszit adok a szájára, majd arcom a válla és a feje közti hajlatba temetem. Nem kell sokat várnom, hogy felébredjen. Rövid időn belül mozgolódni kezd, majd elmosolyodik, egy hirtelen mozdulattal pedig maga alá gyűr, de időm sincs sikítani, ajkai megtalálják az enyémet, s egy finom csókkal köszönt.
- Jó reggelt szerelmem! - motyogja a számra, majd ismét megcsókol, ami miatt elmosolyodom. - Hogy aludtál?
- Melletted tökéletesen - válaszolom, majd nyakánál fogva lehúzom még egy mélyebb, lassabb, s érzékibb puszit kizsigerelve belőle. Ebben minden benne van, amit Harry iránt érzek, és ezt ő is tudja.
Csendben fekszünk egymás mellett, szorosan, összebújva. A szobánkat bámulom, s mosolyogva emlékszem vissza a tegnapi megérkezésünkre. Ahogy a bőröndöket húzva, kézen fogva sétálunk a kis házunk felé, a következő pillanatban, Harry az ölébe kapva nyit be velem a szobánkba, s miután a táskáinkat az ágy mellé helyezi, a derekamat átölelve vezet ki az erkélyre, ahol csodálatos naplemente, gyertyák és rózsaszirmok fogadnak. Mikor sírva fakadok a boldogságtól, azonban ezt mégsem tudom szavakba önteni, a következő pillanatképem így az, ahogyan a göndör vigasztal, majd úgy dönt, hogy engeszteléskép, visszavisz a hálóba.
- Elfeledtetem veled a problémáid - suttogja a fülembe, miközben végig fektet az ágyon. Érzéki csókok, forró levegő, miközben a ruháink felváltva köszöntik a padlót, én pedig Harry elfeledtető akciója után, még jobban szárnyalok a boldogságtól, mint ahogyan azt képzeltem.

- Mit szólsz ehhez? Egyedül vagyunk az Indiai-óceánon, csak azért, hogy boldoggá tehesselek - vigyorog édesen, ám még mielőtt válaszolhatnék, kopognak.
- Ennyit arról, hogy egyedül vagyunk - nevetek fel, arcomat a párnába rejtve, miközben Harry morogva mászik ki mellőlem. - Jézusom, Harry, várj! - szinte rásikítok, ahogy meglátom az ajtó felé közeledni, ő pedig értetlen arccal fordul vissza felém.
- Baj van? - kérdezi.
- Nem szeretném, ha így nyitnál ajtót - mondom, miközben megpróbálom nem kinevetni. - Ha alsót nem is, legalább egy törölközőt csavarj a derekad köré - magyarázom, ő pedig végig pillant magán.
- Miért zavar téged, ha így nyitok ajtót? - tetetett felháborodással pásztáz, karjait keresztbe fonja maga előtt, miközben az ajtó felől ismét kopogás hallatszik.
- Csak takard el magad - hanyatlok vissza a párnára. - Kérlek, Harold! - motyogom a fehér anyagba.
- Ha még egyszer így szólítasz, téged is viszlek magammal - összevont szemöldökkel morogja, miközben magára csavar egy fehér anyagot, majd elcaplat az ajtóig, ahol egy napbarnított, Colgate mosolyú lányt fogad. Az idegen lány miatt, összeugrik a gyomrom, s még ebben a melegben is képes vagyok az államig húzni a takarót, miközben őket bámulom. Miközben Harry lepakolja mellém a tálcányi reggelit, megpróbálok jó képet vágni mindehhez, több-kevesebb sikerrel. Szerencsémre, hamar rájövök, hogy Hazz, szinte nem is foglalkozott a lánnyal, aki kiszolgált minket, és nem utolsó sorban az sem éri meg, hogy nagyobb figyelmet fordítsak felé, mint amekkorát érdemelne.
Csokitól maszatosan, nevetve kimászom az ágyból, a fürdőbe sietek, de nem lehetek sokáig egyedül.
- Mit szólnál, ha együtt fürdenénk? - állát a vállamon pihenteti, miközben a tükörképünket bámulja.
- Attól félek, abból nem csak fürdés lesz - megfordulok az ölelésében, s miután egy maszatos puszit hagyok az arcán, ellépek mellőle. A törölközőtől megszabadulva lépek be a kabinba, megnyitom a csapot és várok. Mosolyomat elfojtva harapok az ajkamba, miközben ujjai végig simítanak gerincemen. Maga felé fordít, s miközben megcsókol, finoman a falhoz taszít. Lábaim átkulcsolom a dereka körül, ujjaim a hajába markolnak.
- Annyira gyönyörű vagy! - motyogja a számba, miközben szép lassan a lábaimra állít.
- Szeretlek Harry - kipirult arccal sütöm le a szemeim, miközben a tusfürdőmet a kezébe veszi.

Egy egyszerű farmer shortot választok, egy fehér lenge felsővel, hajam félig vizes hullámokban omlik a hátamra.
- Ha most tudnék úszni, kereshetnénk delfineket - keserű mosollyal bámulom Harryt, aki két felső között őrlődik. Kikapom a kezéből a fekete anyagot, s a bőröndje felé dobom, majd amikor sikerül felvennie a fehér pólót, kezeinket összekulcsolva hagyjuk el a szállodák részlegét.
- Nem kell ahhoz úsznod, hogy delfineket láss - mondja, egy idő után. - De ha nagyon akarod, beszélek az egyik kigyúrt úszásoktatóval, hogy tanítson meg - húzogatja a szemöldökét.
- Miért tennél ilyet, ha itt vagy nekem te? - értetlenkedek.
- Hogy nekem is legyen okom a féltékenységre - karját lazán dobja át a vállam felett, miközben másik kezével szemére húzza a napszemüvegét. - Egy percig se hidd, hogy tudsz előttem titkot tartani - puszil a hajamba, de mielőtt válaszolhatnék, elhúzódik, és a parton várakozó dolgozók felé kezd sétálni.
- Harry, oda ne merj menni! - kiálltok utána nevetve. - Nincs szükségem úszásoktatóra - hadarom, majd utána futva a karja után kapok. Időm sincs követni a történéseket, ahogy hozzáérek, szemvillanás alatt fordul velem szembe, majd a fenekem alá nyúlva az ölébe kapva magához szorít.